Nonfi-angel

A véletlenek…

Valaki valamikor megkért, hogy rajzoljak neki egy angyalos képet amivel az autóját szeretné feldekoráltatni. Az is kérés volt, hogy legyen nonfiguratív. Meg is csináltam neki. De mikor elküldtem a lánynak a terveket azt mondta, hogy szép is, jó is, de valami mást szeretne. Azóta nem jelentkezett.

Ez volt az utolsó verzió amit küldtem neki:

nonfi-angyal.jpg

Miután soha többet nem jelentkezett, ezért a rajz épp átkerült volna a “megrajzolt, de el nem készített” rajzok mappájába … amikor teljesen véletlenül meglátta egy ismerős akinek nagyon tetszett a rajz és úgy döntött, hogy ez neki KELL! Sőt még magára is tetováltatja. Igazat mondott :)

Tegnapi napon el is készült a mű. :) A fotó nem a legtökéletesebb és még a popsikenőcs csillanása is bezavar az összhatásba, de ettől még látható a lényeg (és most nem a kép tetejére gondolok) :) . Szvsz a tetováló szép munkát végzett.

Ime a kész tetoválás:

<KENOX S760  / Samsung S760>

Szóval pici apróságon múlt csak, hogy épp akkor sétált be hozzám a leányzó és most ott látható a hasán a nonfi angel :)

Mint mindig ez a kép is megtalálható a galériában a többi képpel együtt. :) Remélem elnyeri a tetszéseteket.

Üdv, delux

Filed under: art, Blog. Bookmark the permalink.

Nonfi-angel bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Bifi hozzászólása:

    Azért itt sokkal jobb viszontlátni, mint valami rozzant trabanton :D

  2. delux hozzászólása:

    Ugye :) Szerintem is :)

  3. Regi hozzászólása:

    Nekem nagyon tetszik ha tudjátok léci küldjétek el email-re!!! :D

Speak Your Mind

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>